Popsztárból lett a fado hangja

Ennio Morricone egyik kedvenc énekesnője, a Portugál világsztár ma este első koncertjét adja Magyarországon.

Dulce Pontes - The magical voice of the Mediterranean~609298-253-1(1).jpg Dulce Pontes életének már gyermekkorában is fontos része volt a fado, hiszen nagybátyja, Carlos Pontes a műfaj tradicionális képviselőinek egyike, akit az énekesnő a mai napig mesterének tekint. Ám Dulce mégsem fado énekesként debütált. Első nagy sikerét 1991-ben az Eurovíziós Dalfesztiválon aratta, poposabb hangzású Lusitana Paixão című számával. Két évvel később jelentette meg a „Lagrimas”-t, azt az albumot, ami elsők között fedeztette fel újra a fadót a fiatalabb generációval, mentesen minden politikai ideológiától. A lemezről a „Canção do Mar” világsláger lett, olyan előadók is feldolgozták, mint Sarah Brightman, de a Legbelső félelem című film egyik betétdalaként is ismerhetjük.

Ezután Dulce Pontes világkörüli turnéra indult, Európán kívül fellépett Japánban, az Egyesült Államokban és Brazíliában is. Egy évvel később Ennio Morricone felkérése elénekelte az Állítja Pereira című film egyik betétdalát, amit később számos közös munka és fellépés követett. A 2003-ban megjelent Focus című lemezen Ennio Morricone filmzenéit a mester vezényelte zenekari kísérettel énekli. Karrierjében fontos mérföldkőnek számított duettje Andrea Bocellivel, közös fellépése Cesária Évorával, koncertje a Carnegie Hallban, vagy amikor Portugália egyik legnézettebb televíziós közvetítésében együtt énekelte a portugál himnuszt José Carrerasszal. Érdekességnek számít, hogy 2000-ben egy turnén Portugália műemléki helyszínein lépett fel, ahol a közönség soraiban minden egyes koncerten ott volt az akkor még ismeretlen, ma már világszerte ünnepelt fadista, Mariza. Pályafutásának két évtizedes összefoglalásaként Dulce Pontes 2009-ben jelentette meg Momentos című dupla albumát, rajta legismertebb slágereinek feldolgozásával és néhány új szerzeménnyel, melyekben a portugál énekek izgalmasan keverednek arab, brazil vagy akár bolgár népzenei elemekkel. Jelenleg spanyol nyelvű dupla albumán dolgozik - melynek egy részét 35 ezer fős közönség előtt vette fel Bragancában -, valamint egy különleges kiadványon a Roma Sinfoniettával közösen. Művészetének hitvallását egy interjúban így fogalmazta meg: „A fado nagyon különleges zenei műfaj, amelyben kifejezhetem önmagam. Olyan mintha a legnagyobb áhítattal mondanék el egy imát. És ez nem feltétlenül jelent szomorúságot. Sokkal inkább meztelenné tesz, a dalokban a legbelsőbb, legmélyebb értelmeket fedezheted fel.”

A bejegyzés trackback címe:

https://btf.blog.hu/api/trackback/id/tr885881582

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

#ittahelyem

Betekintés a kulisszák mögé, interjúk, listák és a legfontosabb pillanatok - ez a 38. Budapesti Tavaszi Fesztivál blogja! Március 30. és április 22. között a fesztivál színes és sokrétű programjából válogathat mindenki, ehhez adunk némi támpontot online is.

Facebook