Ki fejezi be Bartók utolsó művét?

Bartók Béla 1945 júliusában kezdett dolgozni mélyhegedűre írott versenyművén, egyetlen munkáján, amely szólószerepbe helyezte a brácsát. William Primrose skót brácsaművész felkérése 1944 telén érkezett Bartókhoz, aki betegsége végső stádiumában, halála előtt két hónappal látott neki utolsó munkájának, és bár azt egy levelében befejezettnek nyilvánította, elhunytakor kiderült, a kézirat 16 vázlatos oldalból áll, a darab hangszerelése pedig teljes egészében hiányzik. Amikor az örökösök csellóversenyként próbálták meg értékesíteni a művet, a megrendelő egy Bartók-levéllel sietett bizonyítani elsőbbségét. A mai napig zajlik a vita az egyik legismertebb brácsára írt versenymű hitelességéről.

Állítólag csak az változtatta meg Bartók elzárkózását attól, hogy igent mondjon Primrose felkérésére, amikor élőben hallotta tőle William Walton Brácsaversenyét. Addig ugyanis nem tartotta szólószerepre alkalmas hangszernek a mélyhegedűt. Mai szemmel a Bartók által megfogalmazott kifogás furcsának tűnhet, azonban abban a korban még igencsak elterjedt volt az a nézet, melyet röviden úgy lehetne összefoglalni: csak az menjen brácsistának, aki hegedűsnek megbukott.

william-primrose-viola.jpg

William Primrose (1904–1982)

Bartók életének utolsó szakaszában halálos küzdelmet vívott a fizikai valósággal, versenyt futott az idő múlásával és a leukémiával. Műfaját tekintve végső „nagy” alkotásai is küzdenek, versengenek: írt egy „önversenyművet” zenekarra (Concerto), egy versenyművet zongorára (III. zongoraverseny), egyet – az utolsót – pedig mélyhegedűre (Brácsaverseny). A sors különös fintora ez, másról aligha lehet szó, hiszen Bartók akkoriban már nem kedvtelésből, hanem javarészt megrendelésre dolgozott, ahol a felkérő személye általában meghatározta a műfajt.

Annak problémájával, hogy Bartók műveinek kiadási joga nem egy kézben van, nemcsak az utókor szembesült, hanem már a zeneszerzőnek is nehézségeket okozhatott. A világégés alatt az európai zeneműkiadók alig-alig tudtak csak működni, és a posta sem úgy dolgozott, mint békeidőben. Bartók korai művei felett kisebb magyarországi kiadók rendelkeztek, későbbiek a bécsi Universal Editionnél, a II. világháború kitörését követően keletkezettek pedig a brit Boosey & Hawkesnál voltak. A zeneszerző a halálos ágyán kezdte átnézni, majd elhunyta előtt pár nappal adta oda a Concerto metszőpéldányát egyik tanítványának, Sándor György zongoristának, hogy belátása szerint javítsa a hibákat, majd küldje vissza korrektúrázva a Boosey & Hawkesnak. A Szonáta szóló hegedűre kézirata egy borítékban hevert a halálos ágya mellett, szintén postázásra várva a brit kiadó számára.

 



A korábban hangsúlyosabban jelen lévő népi motívumok Bartók kései korszakában csak igen rejtetten, említésszerűen érhetők tetten: a Brácsaverseny első tételében a Comin' Thro' the Rye című skót népdal bújik meg, amelyet minden bizonnyal a felkérő tiszteletére szőtt bele a műbe Bartók

Bartók élete utolsó hónapjaiban tehát egyszerre több művével is foglalkozott, még ha nem is a szó legkreatívabb értelmében vett komponálást érthetjük ez alatt. Mindez kissé árnyalja azt a képet, amit maga Bartók sugallt, amikor egy levelében úgy fogalmazott, hogy a Brácsaversenyt szinte befejezettnek tekinti, amelyből csak a hangszerelés „merőben gépies munkája” hiányzik. (Ugyanakkor nem sokkal halála előtt a jóval rejtélyesebb „igen és nem” volt a válasza, amikor tanítványa, Serly Tibor a mű befejezettsége iránt érdeklődött.) Úgy tűnhet, Bartók másodrendű feladatként tekintett az efféle zeneszerzői restanciákra, és annyiban valóban nem állt távol az igazságtól, hogy egykor, a barokk zenében még rutingyakorlatnak számított az ilyesmi. Azonban a bécsi klasszika idejére – Bartók halála előtt másfél évszázaddal – megváltozott a helyzet, a XX. század derekára pedig olyan mértékben kibővült a formaalkotás és kompozíció fogalma, hogy addigra már sokkal többről volt szó, mint amiről Bartók a levelében írt. (Schumann például már a zenemű előadói jelekkel való berendezését is a darab „második megírásának” tartotta, és akkor még szót sem ejtettünk a XIX. századtól kezdve egyre korszerűbb instrumentumokkal ellátott szimfonikus zenekar kibővült hangszerelési lehetőségeiről.)

london_string_quartet_top_to_bottom_warwick_evans_cello_john_pennington_first_violin_william_primrose_viola_thomas_petre_second_violin.jpgPrimrose a London String Quartet tagjaként, 1930 és 1934 között (fentről lefelé: Warwick Evans – cselló; John Pennington – első hegedű; William Primrose – brácsa; Thomas Petre – második hegedű)

A Brácsaversenyt évtizedekig abból a kiadásból ismerhette meg a világ, amelyet Serly Tibor 1946 októbere és 1948 ősze között készített. Serly úgy vélte, az a legjobb, ha hagyományos háromtételes művet teremt, de egyes zenetörténészi vélemények szerint az általa létrehozott kompozíció valószínűleg nem tükrözi Bartók eredeti szándékát. (Azt viszont elismerik: Serly helyenként radikális változtatásainak egy része az előadhatóságra vonatkozott, és ezek olyan dolgok, amelyeket valószínűleg Bartók is kijavított volna.)

Serly, akinek tizenhat, helyenként vázlatos (a tételeket el sem különítő) kottalapból kellett rekonstruálnia a versenyművet, képzett brácsistaként már előre tisztában volt a mélyhegedű szólamából adódó nehézségekkel, ezért párhuzamosan elkezdett dolgozni egy csellóra készített átiraton is. Amikor elkészült mindkét változat, Bartók barátai közül hat ellenében nyolcnak jobban tetszett a gordonkára adaptált átirat, mint az „eredeti”. Talán ezért is fordulhatott elő, hogy miközben Primrose még „tartozott” a tiszteletdíjjal (hiszen Bartók halála után már nem remélte, hogy kézhez kapja a művet), az örökösök csellóversenyként próbálták meg értékesíteni az időközben elkészült darabot. A brácsista azonban igényt tartott rá, amint tudomást szerzett róla, és Bartók levelével bizonyította jogos elsőbbségét. Ezután Serly felvette a kapcsolatot Primrose-zal, hogy néhány technikai problémát korrigáljanak, és a művet végül 1949-ben a felkérő szólójátékával, Doráti Antal vezényletével mutatták be Minneapolisban.

bartok_viola_concerto_primrose_serly_bartok_records_brs_309_autographed_front_web.jpg

bartok_viola_concerto_primrose_serly_bartok_records_brs_309_autographed_back_web.jpg

 A Brácsaverseny első kiadása William Primrose és Serly Tibor (?) aláírásával (Bartók Records BRS 309)

A hetvenes évektől kezdve számos brácsaművész tanulmányozta a kéziratot, és játszotta a művet saját módosításaival (Donald Maurice például odáig vitte, hogy a Boosey & Hawkes eltiltását is kiérdemelte), azonban ezek a törekvések egészen a kilencvenes évekig nem váltak hivatalossá.

Grabócz Márta a Muzsika hasábjain megjelent lemezkritikájában kiemeli, az 1990-es években a Brácsaverseny fakszimile kiadását követően újjáéledt a vita a kézirat és létező verzióinak értékelésével kapcsolatban. Miután Erdélyi Csaba magyar származású mélyhegedűművész 1992-ben készített egy újabb rekonstrukciót, a zeneszerző fia, Bartók Péter is „inspirációt nyert”, hogy Nelson Dellamaggiore és Paul Neubauer közreműködésével létrehozza a saját verzióját, amely a szerző eredeti vázlatain alapul. A Dellamaggiore nevével fémjelzett kiadás az elemzők nagy része szerint a legközelebb állhat Bartók elképzeléseihez. Elsősorban a hangszerelésében különbözik Serlyétől, de láthatunk eltéréseket az egyes töredékek elhelyezését illetően, sőt új, addig ismeretlen részek kerültek a műbe. A Serly-féle rekonstrukciónak ugyanakkor biztos helye van a koncertéletben, amit jól mutat, hogy az 1995-ben közreadott Dellamaggiore-változat bemutatójára is csak hét év elteltével került sor.



Bartók Béla: Brácsaverseny, Sz. 120, III. Allegro vivace
William Primrose, New Symphony Orchestra of London, vezényel: Serly Tibor

Bartók 1945. szeptember 8-án keltezett levelében így ír William Primrose-nak: „Hangszínének sötét, férfiasabb karaktere is hatással volt némiképp a műre. […] Meglehetősen virtuóz stílusban fogalmazott.” De vajon mit érthetett Bartók a „férfiasabb” karakter alatt? A komor, sötét tónust, esetleg a struktúrák előtérbe helyezését az érzelmekkel szemben? Valószínűleg igencsak elcsodálkozna a szerző, ha szembesítenénk vele, hogy 1945-ben papírra vetett sorait az új évezredben már annak a gender studies nevű tudományágnak a szemléletéből vizsgálgatják majd, amely az elmúlt évtizedekben a nyugati zeneelemzésben is gyökeret eresztett. Kim Kashkashian lemezfelvétele annak idején kiváló alapot teremtett a kritikusnak a férfias és nőies előadásmódok összehasonlítására. Arra, hogy tizenöt évvel később vajon másképp viszonyul-e műhöz Kashkashian, április 8-án minden bizonnyal fény derül, amikor a Grammy-díjas brácsista a Budapesti Tavaszi Fesztivál nyitókoncertjén eljátssza a művet.

Amellett, hogy az ilyesfajta megközelítés talán jobban érdekli a mai zenehallgatót, mint a cikk címében feltett megválaszolhatatlan kérdés, utóbbi mindig is foglalkoztatni fogja a zenetudósokat. A történetnek azonban ennél fontosabb emberi tanulsága is akad. Serly jótékony vállalkozása a saját karrierje szempontjából kudarcos eredménnyel járt: a Brácsaverseny nem átirat, hanem rekonstrukció, így az elismerések mindig is az egyetlen feltüntetett szerző, Bartók Béla hírnevét fogják öregbíteni. És minél komolyabbak ezek az elismerések, annál sűrűbb az autentikusságot illető kétely, amely az 1978-ban tragikus autóbalesetben elhunyt Serly Tibor nevéhez kötődik.


Felhasznált irodalom: Stephanie Ames Asbell:
Béla Bartók's Viola Concerto: A Detailed Analysis and Discussion of Published Versions. The University of Texas at Austin, 2001

A bejegyzés trackback címe:

https://btf.blog.hu/api/trackback/id/tr18546884

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

#ittahelyem

Betekintés a kulisszák mögé, interjúk, listák és a legfontosabb pillanatok - ez a 38. Budapesti Tavaszi Fesztivál blogja! Március 30. és április 22. között a fesztivál színes és sokrétű programjából válogathat mindenki, ehhez adunk némi támpontot online is.

Facebook