Eltáncolt képkockák

Vajon el lehet-e mesélni egyazon történetet többféleképp? És vajon a néző ugyanazzal az élménnyel távozik majd, mint az eredeti esetében? Hiszen, ha már más benyomások érik a befogadó felet, és az előadás végén egy impressziókkal a fejében távozik, már egészen már színben látja az eredeti sztorit. Az április 21-én bemutatott Space Fantasyban Barta Dóra arra vállalkozik, hogy egy 35 éves kultfilmet fordítson le a tánc és a mozgás nyelvére. 

Az experimentalista dokumentumfilmezés atyjának, Godfrey Reggio kultfilmje, a Koyaanisqatsi nem könnyű szombat esti kikapcsolódás. A film egy véget nem érő lassított felvétel, time-lapse felvételekkel Amerika tájairól és városairól, a modern ember és a természet megváltozott viszonyáról, az elidegenedésrőll, az őrült módon felgyorsult életről, annak visszásságairól, ugyanakkor az ember kiszolgáltatottságáról, alkotásainak törékenységéről. A film címe a hopi nyelvben - az északkelet arizonai azték törzsek anyanyelve-  az egyensúlyát vesztett életet jelöli. A címbeli szó utal a kaotikus és a nyugtalansággal teli életre is. A film elején és végén ugyanaz a dal csendül fel, amely a címszót ismételgeti.

A közel másfél órás alkotásban se beszélt szöveg, se narráció nem hangzik el, az egyetlen "zaj" a Philip Glass által megálmodott zene. Reggio és a film operatőre, a Baraka rendezőjeként ismertté vált Rod Fricke mindenféle előzetes forgatókönyv nélkül kezdet neki a filmnek, amit az eredeti tervek szerint 35 mm-es filmre vettek volna, de később ezt financiális okok miatt 16 mm-esre cserélték. Csak természetes fénynél forgattak, és  filmkockákat egy különleges vegyszerrel kezelték le, hogy az árnyékok még hangsúlyosabbak legyenek a kész anyagon.Miután a filmre kapott 40,000 dollárnyi keret kimerült, a két bőröndnyi vágatlan anyagot Új-Mexikóban mutatták be egy tesztvetítésen.amiről Fricke csak ennyit nyilatkozott: halálosan unalmas. Nemsokkal ezután már Los Angelesben pincérkedett, lévén a filmszakmában nem talált újabb munkát. 

Egy évvel később az IRE (Institute of Radio Engineers) unszolására - és finanszírozásának köszönhetően - Fricke és Reggio folytatták a forgatást. A stáb két hétig forgatott az ún. Négysarok régióban, hol az Arizona, Colorado,Új-Mexikó és Utah államainak észak–déli és kelet–nyugati irányban futó határai találkoznak. Később Fricke még az 1977-es nagy New York-i áramszünet idéjén is forgatott kockákat. A filmben többféle technikát is alkalmaztak: a St. Louis-ban épült először híres, később hírhedtté vált Pruitt-Igoe háztömbök lerombolását például helikopterről filmeztek. De használtak tripodot, és saját gyártású szerkezeteket is. A Boeing 747-es felszállásának felvétele, amely egyben a leghosszabb megszakítás nélküli felvétel a filmben, mintegy két hétig készült. Végül 1982-ben mutatták be a kész filmet.

A zene jelenléte, a narráció teljes hiánya miatt még fokozottabban központivá vált. És ki más lett volna erre alkalmasabb választás, mint az experimentális zene atyja, Philip Glass. Bár a filmben felcsendülő zene majdnem olyan hosszú, mint maga a film, az 1983-ban megjelent soundtrack csak 46 percet tartalmaz. Glass 1998-ban a Noneschu Recordsnál kiadta a Koyaanisqatsi névre keresztelt albumának 73 perc 21 másodperces zenei anyaga két új számot és a már korábban megjelent zenék kibővített verzióját tartalmazta. A lemez hamar népszerű lett, Glass később rendszeresen játszotta turnékon is. A teljes filmzene végül az Orange Mountain Music gondozásában jelent meg 2009-ben. 

A bejegyzés trackback címe:

https://btf.blog.hu/api/trackback/id/tr558603288

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.