Mehr Licht!
A háromszoros Oscar-díjas operatőr, Vittorio Storaro és a fény

Goethe utolsó szavait lassan két évszázada értelmezgetjük. Legfőként azt próbáljuk magyarázni, hogy a „Több fényt!” mondat a Goethe szobájában vagy az emberi fejekben lévő világosság szaporítását szorgalmazza-e. A világhírű operatőr, Vittorio Storaro Goethe színelméletének követője, de amikor kevesli a fényt, elég egyértelműen beszél. Úgy látja, hogy a digitális film korának filmcsinálói gyorsabban dolgoznak, de kevésbé figyelnek a megfelelő fények megteremtésére. És ezt ne tekintsük generációs nyafogásnak! Storaro már 1983-ban tesztelte a digitális kamerákat, és semmi kifogása ellenük, használja őket. Ő a világításról beszél. Elég világosan. Nem gondolja ugyanis, hogy az operatőr, a „fényíró” felcserélhető lenne a fotográfussal. Nem arról beszél, hogy a filmkép legyen olyan, mint a fotográfia, hanem arról, hogy a filmen a világítás több mint a kamera előtti látvány rögzítéséhez elengedhetetlenül szükséges fény.

018_tango.jpg

Részlet Bertolucci Utolsó tangó Párizsban című filmjéből

Storaro operatőri pályája a hatvanas években kezdődött, amikor a vásznon mozgolódó képek még többnyire fekete-fehérek voltak. Bár kezdetben úgy tűnt – és a kifinomult filmtudorok így is gondolták -, hogy a színes film csupán attrakció, a hatvanas évek filmcsinálói felismerték, hogy új nyelv. És elkezdték beszélni. (1992-ben Storaro egy dokumentumfilmet is készített erről.)

Operatőrnek lenni különös mesterség: bármilyen jó lehetsz, szolgálnod kell a filmet. El kell fogadnod a rendező döntéseit. És mivel az operatőr referenciái maguk az elkészült filmek, egyáltalán nem mindegy milyen rendezőkkel hozza össze őket a sorsuk. Így aztán Vittorio Storaro kiválósága sem ítélhető meg Bertolucci, Coppola, Carlos Saura, Warren Beatty vagy Woody Allen nélkül. Igaz, az évek során a rendező-operatőr párosok gondolkodása szinkronba kerül. Félszavakból is megértik egymást. És ennek a jelentőségét hiba lenne alábecsülni. Nagyon komoly bizalmi viszony. Gondoljunk csak bele, hogy a nyolcvanas évekig a rendező csak akkor látta a felvett képet, amikor a forgatás után levetítették a musztert. Csakhogy addigra a stáb már a következő helyszínen, más díszletben dolgozott…

30-woody-allen-and-vittorio-storaro-with-sony-f65-storaro.jpg

Woody Allen és Vittorio Storaro egy Sony F65 kamerával Fotó: Sabrina Lantos © Gravier Productions, Inc

Storaronak eddig háromszor nyújtották át az Oscar-díjat. 1980-ban az Apokalipszis most, 1982-ben a Vörösök, 1988-ban pedig Az utolsó császár operatőri munkájáért. Amúgy meg Warren Beatty és Bertolucci a nyertesek, Coppola a jelöltek között volt ugyanezen filmekért különféle kategóriákban. Rendező és operatőr együtt sír és nevet. Elég ritka az az eset, amikor egy érdektelen film operatőrének a cipőjéből pezsgőznek.

Az Apokalipszis most című film előzetese

Amikor Storaro az operatőri munkáról beszél, egy nagy művészt hallhatsz, aki szerteágazó forrásokból merít inspirációt. Emlékszel még a Francis Bacon-képre az Utolsó tangóból? Megfordult a fejedben, hogy Burn Hogarth Tarzan képregénye inspirálta az Apokalipszis most egyes jeleneteinél? És a Huszadik századról már ne is beszéljünk, mert ott az egyes fejezetek tájképekre, filmekre, zenére utalnak vissza. Szóval az operatőr valamiféle emelkedett lelkű „fényíró”. Csakhogy operatőrnek lenni technikai sport is. A vezető operatőrt nagyon komoly csapat szolgálja ki. És bár a fotósok szívesen ragadják meg azt a pillanatot, amikor az operatőr éppen a kamera keresőjébe pillant, ez a pillanat nem feltétlenül jellemző. Az operatőr alá tartozik ugyanis minden/mindenki, ami/aki a kamerával és a világosítással kapcsolatos. Nagyon komoly tervezés, előkészítés, próba. És a végén talán a vezető operatőr nem is áll a kamera mögé, mert ezt a munkát a különféle kamerakezelők végzik. És amikor épp nem forog a film, az operatőrnek állandóan tanulnia kell, mert változnak a kamerák, az optikák, a képfeldolgozó szoftverek, az utómunka eszközei, meg-megújul a világítástechnika, a kameramozgató szerkezetek. Hosszú. De talán nem baj, ha Vittorio Storaro képeit nézve akár még ez is megfordul a fejedben. Meg az is, hogy érdemes lenne újranézni a filmjeit.

Szerző: Réz András, filmesztéta

A bejegyzés trackback címe:

https://btf.blog.hu/api/trackback/id/tr612400231

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.