BTFM #9: Az út eleje – Az út vége

Mindig érdekes meghallgatni, hogy egy-egy zeneszerző korai és kései kompozíciói hogyan lépnek kapcsolatba egymással, Az út eleje – Az út vége című koncertsorozat pedig éppen erre ad lehetőséget. Az első előadáson – Hommage à Haydn Haydn és Debussy műveiben merülhetünk el, néhány közülük speciális, korabeli átiratban hangzik el. A Capricciók és concertinók estéjén nem csupán arra lesz alkalmunk rácsodálkozni, hogy Richard Strauss és Ligeti György a szó szoros értelmében is kortársak voltak, de Haydn és Stravinsky is fontos szerephez jut. Az Etűdök – felsőfokon című előadáson belekóstolhatunk Ligeti etűdjeibe, amelyeknek befejezetlenül maradt sorozata elnyerte korunk egyik legjelentősebb kortárs zenei elismerését, a Grawemeyer-díjat, de Chopin, Szkrjabin és Debussy mellett Schumann eredetileg pedálzongorára írt etűdjeit is meghallgathatjuk kamarazenei átiratban. Végül, de nem utolsósorban egy izgalmas estén tapasztalhatjuk meg, mit jelent a zenében a szecesszió. Olyan darabok hangoznak el, amelyek valami miatt – indaszerű dallamvezetés, gazdag ornamentika vagy éppen dinamikus forma – ide sorolhatók: Berg, Schoenberg, Fauré és Debussy művei garantáltan elvarázsolnak mindenkit.

btf_2019_blog_spotify_ikonok_720x480_violin.jpg

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://btf.blog.hu/api/trackback/id/tr2314611490

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.