A balettvilág blockbustere

A 19. század derekán stílusteremtő újdonságnak számító Giselle az 1841-es ősbemutató óta a közönség egyik kedvenc balettje. Bár a darab szerkezete meglehetősen szokatlannak számított, a romantikus történet azonnal rabul ejtette a nézők szívét, és az elmúlt közel száznyolcvan év során hatalmas rajongótáborra tett szert. De vajon mi a siker titka? Milyen újdonságokat hozott a tánc világába ez a különleges mű? És egyáltalán: kik azok a villik?
btf_200403_lajko_felix_c_erdelyi_gabor.jpg

Lajkó Félix © Erdélyi Gábor

Goethe A villikirály (Der Erlkönig) című versében, Puccini Lidércek című operájában, Lehár Ferenc A víg özvegy Vilja-dalában, Babits Mihály pedig Alkony című versében állít emléket a villiknek: számos művészt ihlettek meg ezek a középkori, különös, másvilági alakok. A mitikus lények elnevezése a német Willi átvátele, amely viszont a szlovák vila (tündér) többes számú vily alakjából ered, és eredetileg olyan lidérceket jelöltek vele, akik észak-európai erdők mélyén élnek. A Giselle-ben a villik a megcsalt és esküvőjük előtt bánatukban meghalt menyasszonyok szellemei, akik úgy állnak bosszút a hűtlen férfiakon, hogy halálba táncoltatják őket. A balett történetéhez a librettót jegyző Jules-Henri Vernoy de Saint-Georges és Théophile Gautier Heinrich Heine Németország című prózagyűjteményéből vette a villik mítoszát, de Victor Hugo Keleti énekek című verse is inspirálta a táncolni szerető lány alakja köré épülő mesét. S mivel a romantika idején hódított a középkor misztikus világa, nem csoda, hogy a Giselle-t kitörő lelkesedéssel fogadta a valódi érzelmekre áhítozó és finomságra fogékony közönség.

giselle_-carlotta_grisi_-1841_-2.jpg

Carlotta Grisi egy korabeli Giselle-ábrázoláson

Átok vagy bulvár?
Az eredeti koreográfiát Jean Coralli és Jules Perrot készítette, a balett ma elterjedt formája pedig Marius Petipához köthető, akinek testvére, Lucien Petipa táncolta Albrecht szerepét, míg a címszerepben Carlotta Grisi tündökölt. Az előkészületek azonban nem zajlottak éppen zökkenőmentesen: több alkalommal is el kellett halasztani a bemutatót. A lapok persze akkor sem voltak kevésbé szenzációhajhászok, mint napjainkban, így megírták, hogy Grisi sérülése és a karmester daganatos megbetegedése áll a háttérben, mintha a villik elátkozták volna azokat, akik színpadra akarták őket vinni. Ráadásul a darabbal a korabeli színpadmestereknek is meggyűlt a bajuk, hiszen a misztikus hangulat megteremtéséhez szükséges eszközök és kellékek kialakítása, a süllyedők és a világítás kivitelezése hatalmas technikai kihívást jelentett.

btf_200403_regi_balettcipok_nytimes_julieta_cervantes.jpg

Így festettek régen a balettcipők © Julieta Cervantes, New York Times

A romantikus balett elsöprő sikere
Dacára a kezdeti nehézségeknek, a darabot végül bemutatták, és nemcsak a közönség, hanem a szőrös szívű kritikusok is lenyűgözve nyilatkoztak a balettről, amely igazi kasszasikernek bizonyult. A nézők özönlöttek a Párizsi Operába, a kottákat és ajándéktárgyakat vették, mint a cukrot, a hölgyek „Giselle-frizurát” kértek a fodrásznál, a piacot ellepték a Giselle ihlette csecsebecsék, Carlotta Grisi pedig egy csapásra sztárbalerinává vált. A párizsi pozitív fogadtatást aztán világsiker is követte, a darabot műsorra tűzték Európa fontos színházai, majd 1846-ban már a tengerentúlra is eljutott a történet. Budapestre 1847-ben érkezett meg, 1958 óta azonban jellemzően nem a párizsi, hanem az úgynevezett moszkvai változatban, azaz Leonyid Lavrovszkij koreográfiájával láthatta a közönség.

Mi mindenben volt újító a Giselle?
Legelőször – 1832-ben – Maria Taglioni emelkedett lábujjhegyre a Szilfid című balettben a maiakhoz egyébként rendkívül hasonló spicc-cipőben, és bár ez kevésbé ismert tény, de a Giselle volt az első olyan egész estés táncelőadás, amelyben a balettművészek (a főszereplő és társai, a villik) spicc-cipőt viseltek. S ha ez nem lenne elég, a mű igen fontos állomás azon az úton is, amely a balett „emancipálódásához” vezetett, s ennek eredményeként már nemcsak az operákat színesítő elem volt, hanem önálló műfajjá vált, amelynek létjogosultsága van a nagyszínpadokon. Ám ahhoz, hogy az operaházak állandó kedvence legyen, az is nagymértékben hozzájárult, hogy a mű a táncosokkal szemben is komoly követelményeket támaszt – a szereplőknek nemcsak tánctechnikai, de színművészi készségekkel is rendelkezniük kell. Giselle alakja ráadásul az egyik első fecske a drámai baletthősnők között, aki a történet során komoly személyiségfejlődésen megy keresztül, és az őrülési jelenetben kivételesen megterhelő feladatnak van kitéve.

btf_200403_velekei_laszlo_gyoribaletthu.jpg

Velekei László © Győri Balett

A régi hölgy új ruhája
A ma már klasszikusnak számító balett Adolphe Adam dallamaival vált ismertté, azonban a 40. jubileumát ünneplő Budapesti Tavaszi Fesztivál nyitóelőadásaként látható vadonatúj Giselle-adaptáció Lajkó Félix zenéjével, Velekei László koreográfiájával és az ugyancsak négy évtizedes múltra visszatekintő Győri Balett produkciójában kerül színpadra. A vajdasági származású, sokszorosan díjazott hegedű- és citeravirtuóz először szerez zenét ilyen típusú balettprodukcióhoz, a 2019-ben Seregi-díjjal jutalmazott koreográfus pedig a neoklasszikus stílus elismert képviselője, így az előadás valódi kuriózumnak ígérkezik.

A bejegyzés trackback címe:

https://btf.blog.hu/api/trackback/id/tr115418324

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.